57. fejezet
Városnézés
- Bori! Voltál már
Budapesten? -
kérdezte a reggeli izgalmak után Pötyi.
- Nem, de ahogy néztem a
kocsiból
tegnapelõtt, olyan mint Békéscsaba. Minden
nagyváros egyforma.
- Jó!
De hegyet mikor láttál? - kérdezte Pötyi.
- Igazad van, hegyet nem láttam
még.
- Akkor, indulás, ma
délelõtt
kirándulunk!
- Piri és Rozi nem jön
velünk?
- Õk dolgoznak. De a nagypapád
jöhetne!
- Megkérdezem. - ugrott Bori az
ajtó
felé.
- Mehetünk, már nagypapa
és Erzsi néni
is készülõdik. Apukád elvállalta, hogy
kocsival elvisz minket.
-
Várj csak! Elõször útitervet
készítünk. Itt a térkép. Nézd,
ez a Várhegy, innen látjuk Pestet felülrõl.
Azután felmegyünk a Gellérthegyre, onnan még
szebb a kilátás, és van egy klassz
játszótér. Onnan átmegyünk a
Svábhegyre, és gyermekvasúton megyünk
tovább. Vagy
menjünk a libegõvel? - állt le egyszerre Pötyi.
- Az micsoda? - kérdezte Bori.
- Két szék egymás
mellett megy egy
kötélpályán fel a Zugligettõl a
János-hegyig.
- Akkor nem mehetnénk a
gyermekvasúttal?
-
Dehogynem. A János-hegyi kilátóból
körülnézünk, lesétálunk a
megállóhoz, és vasutazunk. Hûvösvölgyig.
Onnan átvágunk
a Rózsadombon, és úgy jövünk vissza.
- És mi lesz apukáddal, meg
a kocsival?
- Elvisz a libegõig, és mire
Hûvösvölgybe érünk, õ is ott lesz.
- Ez tetszik! Mehetünk. - vette fel a
szandálját Bori.
A Wartburgban Pötyi elmondta, hogyan
tervezte az útvonalat. Apukája egy javaslatot tett, hogy
a Várba a Siklóval
menjenek fel.
- Az mi? - kíváncsiskodott
Bori.
- Majd meglátod. - mondta Pötyi. - Apu,
az ötlet elfogadva.
- Mikor indul a vonatotok? -
kérdezte
Balogh bácsi Jenõ bácsit.
- Fél négykor. -
válaszolt Jenõ bácsi.
- Oké, elérjük.
Indulás!
Félóra
már a Siklón mentek fel a Várba.
Bori ámulva nézte, ahogy egyre többet lát a
pesti oldalból. Megmászták a
Halászbástyát, onnan még szebb volt a
kilátás. Kicsit még sétáltak a szûk
utcákon, be-be néztek egy két régi
ház udvarába. Átsétáltak a nyugati
oldalra, Pötyi megmutatta a János-hegyet, a kilátó
jól látszott. Közben vettek egy-egy
adag fagyit egy szép régi cukrászdában.
- Jobb, mint nálunk a
presszóban. -
állapította meg Bori.
Lovagoltak
az ágyúcsöveken a
Hadtörténeti Múzeum elõtt, majd indultak
tovább. A Siklóval le a Várból,
bekukkantottak az alagútba, majd irány a
Gellérthegy. A kilátás körbe
csodálatos volt. A Citadellánál kis
fogócska, majd a játszótéren
csúszdázás.
Futás az autóhoz, a vattacukrot útközben
ették meg. Ilyet Bori még nem evett.
Mindig nagyot próbált harapni, de mire rágni
akarta, elolvadt a szájában. Fél
11-kor már a Zugligeti úton kapaszkodott fel a kocsi.
Laci bácsi lelkiismeretes
idegenvezetõ volt. Egész úton mutogatott,
magyarázott. A Libegõre csak felülni
volt félelmetes. Odaugrani a közeledõ szék
elé és belehuppanni, majd a kis
hintázás. A lányok egy székpárba
ültek, Laci bácsi menetközben mellettük
szaladva kapcsolta be õket. A következõ székekbe ült
Erzsi néni és Jenõ bácsi.
Az igazi kilátás a János-hegyen tárult
eléjük. Bori lelkesedéssel mutatta a
Várhegyet és a Gellért-hegyi Szabadság
szobrot. Erzsi néni megmutatta a
Rózsadombot is, amelyen keresztül fognak menni. Kellemes
volt a séta lefelé a
kilátótól. Az erdõn
átvezetõ út kanyargós
volt, és végig árnyékos. A hangulatot csak
az út szélét ellepõ szemétréteg
rontotta.