A
Vereczkey család Békásmegyer
Ófalunak nevezett
részén lakott egy kertes kis villában.
A III. b. tanulói (bocsánat, volt
tanulói) itt gyülekeztek háromnegyed 4
óta. szüleikkel, testvéreikkel, a
kertben.
Az amerikai módra
lampionokkal, lufikkal
feldíszített kertben volt
grillsütõ (bocsánat, barbecue) is, és
nagy fehér abrosszal leterített asztalok.
Orsós bácsi, Piroska apja halkan morgott is a
bajusza alatt, - Micsoda
rongyrázás! Vereczkey bácsi mindenkit
széles mosollyal fogadott a kertkapuban,
Rafival, az ünnepelttel együtt. Sokáig nem
lehetett vele beszélni, mert a
második mondatnál elkezdett
csörögni a mobiltelefonja. Ilyenkor
bocsánatot
kért, félrevonult,
és nagyon határozott
hangon utasításokat adott a
telefonálónak. Csak akkor került megint
elõ, amikor
újabb vendég jelent meg a kapuban.
A helyzetet
Rafinak kellett megmentenie.
Néhány szóval mentegette nagyon
elfoglalt üzletember apukáját, fogadta a
jókívánságokat,
és beljebb tessékelte a vendégeket.
Anyukája valószínûleg a
konyhában lehetett, a pincéreket
eligazítani. Kellett is a segítség,
mert 4
órára már több mint
százan voltak a vendégek. Tíz
fecskefarkú kabátos, fekete
csokornyakkendõs bácsi cikázott a
vendégek között
tálcáikról sós
és édes
teasüteményt, vagy szendvics-falatkákat,
illetve szeszes és alkoholmentes
üdítõitalokat, kávét,
teát, kakaót, fagylaltot és
sós mogyorót kínálgatva. A
tizenegyedik fehér bóbitás
sapkájával a parazson hússzeleteket
sütött. Mellette
egy asztalkáról lehetett
zsömlyét, mustárt, ketchupot elvenni.
Valódi élõ
zenekar játszott oldalt egy kis dobogón.
A
gyerekek bemutatták szüleiket
egymásnak, majd igyekeztek megtalálni
egymást. Rozi éles szeme felfedezte, hogy
az egyik ablak mögül egy távcsõ
irányul a kapura, és Rafi anyukája
figyeli az
érkezõk fogadását, majd a
mobilján beszél. Érdekes
módon, akkor zenélt Rafi
apukájánál is éppen a
telefon. Lehet, hogy az egész telefonos
játék csak
felvágás? Hogy azt higgyük, hogy Rafi
apukája egy fontos,
nélkülözhetetlen
ember? Ha Rafi is olyan rafinált, mint a szülei, Tomi jól választotta ki, a
kazetta-KAPTÁR
Árusítóját -
állapította meg magában.
Már csak egy kérdés van,
tudja-e Rafi, vagy aki javasolta, hogy ezt a feladatot
válassza, hogy az
Árusító nem találkozik a
pénzzel, csak a vevõvel?
Rozi körülnézett. Mindenhol
csak felnõtteket látott. Kisebb csoportokban
beszélgettek. De hol vannak a
pajtásai? Elindult a ház sarka felé,
és onnan látta, hogy a ház
mögött van egy
még nagyobb kert. Ez nem volt olyan szép
virágokkal beültetve, a fû sem volt
lenyírva. Szórakozottan kirántott egy
parlagfû tövet, és lerázta
róla a földet.
Elgondolkodott. Mi kitisztítjuk a lakótelepen a
tereket, de a magántelkekre nem
jutunk be. A virágpornak viszont mindegy, hogy kinek okoz
allergiát. A kertben
lakónak vagy a lakótelepieknek. Ófalu
nyugatra van a teleptõl, és Rozi tudja a
videóra vett
környezetórából, hogy a
nyári záporokat, az õszi nagy esõket a
nyugati szél hozza. Akkor hiába dolgozunk?
Jó-jó, a pénz jól
jön a
kazettamásoláshoz, de ha mégis
megbetegedhetnek, hiába dolgoztak. A kert
hátsó
sarkában megtalálta a gyerekeket.
Körülbelül 50-60 gyerek játszott
szembekötõsdit, ami azért volt nagyon izgalmas,
mert az osztálytársak egymást
és saját testvéreiket
ismerték, de amikor az osztálytársuk
testvérét kapták el,
a felismerés teljesen lehetetlen volt. Rozi megkereste
Rafit, és félrehívta.
-
Mondd, van egy kis labdád? - kérdezte tõle.
- Persze, mindjárt
hozom. - mondta Rafi, és
elszaladt.
- Ági! Szerinted jó ez a
játék? - kérdezte Rozi
barátnõjét, az
Árusítót.
-
Hát, néha ciki, ha egy ismeretlent kap el az
ember
gyereke. Egy sál volt valakinél, nem nagyon
gondolkodtunk, hogy mit
játszhatnánk.
-
Figyelj! Rafi most hoz egy kis labdát. Talán az
majd ad ötletet, hogy mit lehetne játszani vele. Ha
visszajön, beszélhetnél
vele, mint egyik Árusító a
másikkal. Azt hiszem, hogy
félreértette a feladatot,
és arra pályázik, hogy ebbõl
pénzt szerezhet.
-
Ennyire bolond nem lehet. Különben is, Rafi rendes
gyerek. Nem olyan, mint a szülei - ingatta a fejét Ági. - Oké, beszélek vele.
-
Volna még valami - folytatta Rozi. - Nézd, mit
találtam!
- Ez
parlagfû! Hol volt? - csodálkozott Ági.
-
Itt van a kertben, hátul. Mindenkinek be van kötve
a szeme? - kérdezte Rozi, majd folytatta - semmit sem
ér az irtási akciónk, ha
kihagyjuk a kerteket. Fõleg itt, Ófaluban.
Szélirányban van éppen.
-
Beszélek errõl is Rafival, ha visszajön,
és
Karcsival is. Elõször a kis telep kapja a szelet
Ófalu felõl - mondta Ági, és
szemével már Karcsit kereste.
-
Én meg látok ott hátul egy kis
csoportot, azt
hiszem, Piri és a testvérei. Odamegyek
hozzájuk. Elrontottam a játékodat?
- Ez
sokkal izgalmasabb, mint a játék. Van
értelme.
Menj csak nyugodtan Piriékhez!
-
Sziasztok! Szia Piri! Segíthetek? - kérdezte Rozi,
ahogy odaért a kis csoporthoz.
Heten
voltak az Orsós-testvérek. Mint az
orgonasípok
a templomban. A legnagyobb, Piri 10, a
legkisebb 2 éves.
-
Gyerekek, õ Rozi. Amit meséltem az
iskoláról, azt
mind õ csinálta - mutatta be Piri a testvéreinek.
-
Amikor én megyek suliba akkor is olyan jó lesz,
mint most nálatok? - kérdezte a legkisebb gyerek.
-
Tudod, mikor leszel iskolás? - kérdezte tõle Rozi,
leguggolva.
-
Persze, ha akkora leszek, mint Jóska - mutatott a
harmadik legnagyobb orgonasípra a kislány. - Õ
most lesz iskolás.
Piri
leguggolt a kislányhoz, és magához
ölelte. -
Mártikám! Te soha nem leszel akkora, mint
Jóska. 4 év múlva mész
iskolába, de
Jóska akkor már negyedikbe megy.
- Te
megértettél, Rozi? - kérdezte
Márti Rozi felé
fordulva.
-
Persze, okos kislány vagy. Remélem, hogy 4
év múlva
már minden iskolában ilyen jó lesz
tanulni. Pirivel ezen dolgozunk. Légy rá
nagyon büszke!
-
Arra is büszke vagyok, ha apukám dolgozik. De õ nem
olyan büszke, mint te meg Piri. Õ mindig mérges a
munka miatt. Nem szereti
csinálni.
- Te
nehezeket tudsz kérdezni. Talán az a
különbség,
hogy mi szeretjük ezt a munkát, mert magunknak
csináljuk. Apukád, meg
azért dolgozik, hogy pénzt keressen.
De nem
érdekli, hogy mi az, csak fizessenek valamennyit.
-
Igen, apu mindenhez ért! - ragyogott fel Márti
szeme.
-
Csodálatos, miket mond ez a pici! - fordult Rozi
Pirihez.
-
Apu elektromûszerész volt - mondta Piri. - Minden
elektromos holmit meg tud javítani. Egy szervizben dolgozott.
- Ez
szuper! - kiáltott fel Rozi. - Apuék
szövetkezetében van a helye. Beszélek
apuval. Nézzétek! A gyerekek labdával
kidobósoznak. Ebben nem kell ismerni a másikat,
itt az ügyesség számít.
Menjetek, álljatok be ti is!
-
Én fogok nyerni, én vagyok a
legügyesebb. - mondta
Jóska, és elszaladt a
labdázók felé. Piriék
követték.