-
Éva
néni!
- jelentkezett Oszi. - Lehetne az elsõ óra
osztályfõnöki? Nagyon
kíváncsiak vagyunk,
hogy mi történt
Békéscsabán.
- Ez
érthetõ, de ma nincs az
órarendben osztályfõnöki. Nem
lehetne
szerdán? - kérdezett vissza Éva
néni.
- Félek, hogy nem
fogunk tudni figyelni. - mondta Oszi.
-
Most nem is lesz rá szükség, mert
lukasórátok lesz. Az igazgató
bácsi
berendelt magához. Talán
kibírjátok ezt az órát
nélkülem.
- Hát,
talán,
bár nehéz lesz. - mondta a terem
hátsó
falánál ülõ Karcsi pukkadozva.
-
Egyre vigyázzatok, ne zavarjátok a
szomszéd osztályokat! - mondta Éva
néni, és maga is jókedvûen
kiment az osztályból. Kicsit megállt,
hallgatózott.
Az
osztályban néma csend volt. Megnyugodva elindult
az
igazgatói iroda
felé. A III. b.-ben mindenki néma csendben
ült, a
szemét egyetlen
pontra szegezve. Ez a pont Rozin volt, pontosabban Rozi
trikóján. Elég
nagy pont volt ahhoz, hogy 22 szempár, azaz 44 szem
tekintete
elférjen
rajta. Nagyjából úgy öt
centiméter
átmérõjû
vörösréz korong volt, mely
csillogott a reggeli napsütésben. Igen, a
KAPTÁR-kitûzõ volt.
-
Jó, jó, elég volt! - mondta Rozi
pirosan. - Már kezdjük is. Pötyi,
légy
szíves, segíts, ha valamit
elfelejtenék! Hát, elõször
is, hogyan megy
egy ilyen szakvásár?
Van,
vagy kétszáz tanár. Ebbõl
több, mint a fele
kitalált valami új dolgot a
tanításban, és ezt mondjuk
így, „el
szeretné adni”. A többieket
azért
küldték, hogy nézzék meg, mit
érdemes
„megvenni”. Persze ez nem igazi
adás-vétel, nem kell érte
pénzt fizetni.
Mondjuk inkább, akinek valami
megtetszik, az a saját
óráján
használhatja. Óránként
öt
elõadás van.
Mindenki tíz percig beszélhet. A
következõ
órában, akik megtartották az
elõadásukat, tarthatnak egy bemutatót.
Van tehát
öt terem, és ötven
békéscsabai gyerek, akik arra várnak,
hogy
bemenjenek a bemutatókra,
eljátszani az osztály szerepét. Ezek
szuper
kölykök. Ötödikesek, és
tudják, hogy különféle furcsa
dolgokat kell
majd elviselniük.
-
Amikor megérkeztünk, bementem hozzájuk,
beszélgetni. - vette át a
szót Pötyi. - Láttam hogy van
egy video
náluk, amin unalmukban rajzfilmeket
néznek. Én adtam nekik mást, a mi
videónkat. Óriási sikere volt.
Elhatározták, hogy
összeesküvést szerveznek.
Látták a programból, hogy
milyen témák lesznek, és
kitalálták, hogyan dobják fel a
bemutatót.
-
Egy példát mondanék. -
szólt megint Rozi. - Egy
énektanár
feltett egy
számot, egy gyereknek kellett kint tátognia, majd
hírtelen lekapcsolta
a magnót, és a gyereknek hangosan kellett volna
folytatnia. Az egész
csapat elkezdte az éneket, zenéltek,
táncoltak, késõbb még a
tanárvendégek is. Az
énektanárnõ el volt ájulva,
azt mondta, soha nem
hitte volna, hogy így fel lehet dobni az
ötletét.
- Te is ott voltál?
- kérdezte Zsófi.
-
Nem. A srácok mesélték. Ugyanakkor
volt a mi
bemutatónk is, nekem ott
kellett lennem. Mondtam, hogy a srácok
ötödikesek voltak. Éva néni
megkérdezte, hogy szerintük most milyen
óra van.
Ráadásul kiderült,
hogy angolra készültek. Szegény
Éva
néni. Alsós tanító,
és nem tud
angolul. Képzelhetitek. Persze magyarul
beszéltek, de
megmondták, hogy
csak olyan szavakat használnak, amiket tanultak angolul.
És lehetõleg a
legtöbbet be kell építeniük.
Egy
repülõtéri
megérkezést
játszottak el.
Utas, feleség, légikisasszony,
határõr,
eladó a tranzitban. Szuper
volt. Nagyon jópofák voltak.
- Volt közös
osztályzás? - kérdezte Tomi.
- Persze. De a
többség négyest adott.
- Nem tetszett nekik?
-
De, csak kevés új szót
használtak. - mondta Rozi. - A szereplõk
még ezt
is úgy osztották el, hogy két
ötös, egy négyes, és
két hármas volt.
Óriási siker volt.
-
Akkor fogyott el a 200 kazetta, és vettem fel 60
elõrendelést. - szólt
közbe Pötyi.
- Mi az, hogy
elõrendelés? - kérdezte Julcsi.
- Amit most nyáron
még le kell gyártanunk, és augusztus
20.
után kipostáznunk. - mondta Pötyi.
- Hatvan darabot?
-
Nem. 210-et. Összesen tegnap délutánig
ennyi jött össze. De azt
javaslom, hogy a pénzdolgokkal majd
késõbb foglalkozzunk. Hadd
folytassa Rozi!
- Minden bemutató
ilyen sikeres volt? - kérdezte Rozitól
Józsi.
-
De jó, hogy te kérdezted.
Megismerkedtünk egy Józsi bácsival,
akivel
nem tudtak kitolni. A programjának az volt a
címe, hogy EGYÜTT JOBBAT!
Képzeljétek el, csak kérdezett,
és a gyerekek kitaláltak egy új
terméket. Egyszerûen nem lehetett
belekötni, feljavítani a módszert,
mert tökéletes volt. Összehaverkodtunk,
vasárnap egész nap együtt
lógtunk.
-
Hogy-hogy lógtatok? - kérdezte Oszi. - Nem
voltatok az elõadásokon, bemutatókon?
-
Nem. Reggel bent voltunk pár percig
beszéltünk az új gyerekekkel,
délben a délutániakkal.
Délelõtt Gyulán,
délután Dobozon voltunk mind
az öten.
- Mi az, hogy
öten?
- Éva
néni,
Józsi bácsi, Pötyi apukája, Laci
bácsi, aki levitt minket, Pötyi, és én.
- És ki dolgozott
helyettetek? - kérdezte Laci.
- Pötyi helyett Zoli, helyettem
Jutka. Pontosabban az a
kétszer 50
ötödikes, akik megtanították a
tanárokat, hogy mennyivel jobb nekik is,
ha a gyerekek is beleszólhatnak. A második napon
csak az öt soros
elõadó volt a nagy teremben, a többiek a
bemutatókon. figyeltek. Azt
mondták Éva néninek, hogy azt
hitték, én az általa
betanított kis majom
vagyok, és át akarja õket verni. Most
teljesen idegen gyerekek mutatják
be nekik, mit lehet igazán kihozni az õ
tökéletesnek hitt
programjukból. Most jut eszembe! Meg kell
beszélnünk valami nagyon
fontosat. Valamikor ezen a héten be kell mennem az
igazgató bácsihoz.
Áprilisban azt mondta, hogy
félévenként dönti el, hogy
folytathatjuk-e,
amit itt elkezdtünk. Mindjárt vége a
félévnek, és a nyári
szünet után
jön a következõ. Gondolom, most kell majd
válaszolnom, hogy mit
szeretnénk jövõ évben. Mit
mondjak?
-
Három lehetõség van. - mondta Oszi. -
Lehet azt mondani, hogy
"visszakérjük a babaruhát"
tanítsanak újra úgy, mint
április elõtt. A
másik, hogy folytassuk ezt, mert úgy
látszik, jó dolog. A harmadik,
valami újabb elképzelés, ha van
valakinek. Nekem ez most jó, ezt
szeretném, ha folytatnánk. Kinek van javaslata
másra?
Senki nem jelentkezett.
- Ki akarja vissza az
április elõtti dolgokat? - kérdezte
megint Oszi.
Megint senki.
- Tartsa fel a
kezét, aki ezt a mostanit akarja! - mondta Ági.
Nagyon sok kéz
látszik.
- Van aki nem ért
egyet ezzel?
Senki sem tette fel a
kezét.
- Van, aki nem szavazott az
elõbb?
Megint senki.
-
A III. b. úgy döntött, hogy a IV.
osztály
elsõ félévében
ugyanígy akar
tanulni, mint most, április óta. - Jelentette
be Rozi -
Ezt fogom
mondani az igazgató bácsinak. Van, aki nem
ért
vele egyet?
- Igen, én! -
mondta Pityu.
- Mondd hozzá, hogy a döntés
ellenszavazat és
tartózkodás nélküli,
egyhangú volt.
- Így mondjam?
Mindenki feltette a
kezét.
- Rendben, akkor
térjünk vissza
Békéscsabára. - mondta Rozi.
- Mesélj
errõl a két helyettesrõl! -
kérte Panni Rozit.
-
Talán majd inkább Pötyi az
övérõl, és én csak
az
enyémrõl. - mondta Rozi.
-
Én kezdem! - mondta Pötyi - Zoli fantasztikus
kereskedõ.
Lelkes,
tisztességes, ügyes.
Képzeljétek, az
elõrendelés táblára
kiírta, „CSAK
MA!” És bent volt egész
vasárnap, pedig csak
szombatra volt hivatalos.
Szerintem még hallunk róla.
-
Jutka nagyon okos. - vette át a szót Rozi. - Pillanatok
alatt
megértette, mirõl van szó, mondott az
újaknak két mondatot, azután
hagyta, hogy megnézzék a videót, az
elõadások írásban leadott
elõzetesét, találják ki,
hogy mivel
javítják fel, és kialakuljanak a
csoportok az egyes bemutatókra. Volt viszont két
fontos
ötlete, errõl
még Pötyinek, meg Éva
néninek sem tudtam
beszélni. Az egyiket Józsi
bácsitól kérdezte: „Ha a mi
igazgató
nénink meghívja, hogy csináljon
velünk egy tábort,
elvállalná?” A
másikat nekem mondta: „Innen
Békéscsabától 15-16
kilóméterre van Doboz. Mellette egy
erdõ,
mifelénk
a Kõrös folyó,
gyönyörû szép
vidék. Ott szoktunk táborozni.
Szívesen
elhívnánk a ti osztályotokat is
akkorra, amikor
Józsi bácsi jön. Majd
megkérdeznem az igazgató nénit, hogy
lenne-e
rá pénz. „
- Hely lenne úgy
20-25 fõnek? - kérdeztem én.
-
„Az nem gond, csak az étkezés
kerül sokba. Napi 1000 forint. Egy
kisvendéglõben szoktunk enni. Nem rossz a
kaja.” - mondta Jutka.
Az osztály
felmordult.
-
Ezért voltunk tegnap délután Dobozon?
- csodálkozott Pötyi. - Fogalmam
sem volt róla, hogy miért akartál
éppen abba a faluba menni.
-
Csalódtál, nem volt érdemes? -
kérdezte Rozi.
Pötyi a zsebébe
nyúlt, majd a szívéhez, és
ott
virított Rozi
kitûzõjének a párja. -
Dehogy nem! -
mondta.
- Eszerint
meghívtak minket a táborukba? -
kérdezte Ági.
-
Igen, de neked is van itt valami. Gyere csak ide! Meg Andi és Tomi is!
- hívta õket Rozi. Amikor odamentek,
mindhármuknak odaadott egy-egy
kitûzõt. - Ez meg Katié, adta a
negyediket Áginak.
Amikor
az osztály felé fordultak, a többiek
csodálkozva nézték õket.
-
Magyarázattal tartozom. - mondta Rozi. - Amikor
csináltuk a kazettákat,
azt írtuk, hogy „Készítette,
forgalmazza: KAPTÁR”, és ez mindenkit
jelent, aki dolgozott benne, vagyis az egész
osztályt. Egy délután nem
tudott volna Kolompár nagypapa 24 darabot
csinálni. A KAPTÁR, mint ti
is tudjátok, hat féle feladatot jelent.
Elsõként így alakultunk meg, Katival, Ági
nõvérével.
Én azt kértem, hogy, ha lesznek újabb
KAPTÁR-ok, és rendelnek ilyen
kitûzõt, csinálja meg nekik.
Õ meg is
ígérte, úgy, hogy csak
tõlem fogad el további megrendelést,
és 300
forint egy hatdarabos sorozat. Mi, a hatunk által szedett
parlagfû
bevételébõl az 1930
forintunkból most vettünk egy fél
tucatot. Ha
alakulnak újabb KAPTÁR-ok az
osztályban, szívesen rendelek nekik is
kitûzõket. Egyelõre az
osztály pénze Pötyinél van,
de most kellene
döntenünk, hogy mire fordítsuk.
- Mennyi az a pénz?
- kérdezte Oszi.
-
A teljes bevétel a kazetták
eladásából és az
elõlegekbõl
305 ezer
forint. Egy kötelezettségünk van,
egyelõre 210
kazetta legyártása.
Ezzel a pénzünk 410 ezerre fog nõni, ha
nem
ebbõl vesszük a
hozzávalókat. Ha képesek és
hajlandóak vagyunk még
virágzás
elõtt,
tehát júliusig parlagfüvet irtani, ez a
pénz
megmaradhat, sõt
szaporodhat.
- Mennyibe kerülne a
tábor? - kérdezte Piri.
-
Ahogy hallottátok, a kaja egy
kisvendéglõben napi 1000 forint. -
kezdte Rozi. - A tábor
július 28-tól
augusztus 6-ig. lenne, az 10 nap. Éva
nénivel együtt az
osztálylétszám 24 fõ, ez
240 ezer forint lenne. Hozzá
a leutazás, zsebpénz, stb. szóval ha
teljesítjük a rendeléseket,
elég a
pénzünk.
- Sok! - mondta Pötyi. - amikor ott voltunk,
megszokásból megnéztem az
étlapot. Nagyon
drága az étel. Biztos vagyok benne, hogy
olcsóbban is meg lehet oldani.
- Mire gondolsz? -
csodálkozott Rozi.
- Oh, csak egy kis
nõi
szeszély! - mondta Pötyi, és legyezni
kezdte az
arcát, ahogy úrhölgyek
szokták.
- Értem. -
derült fel Rozi arca.
- Én is! -
szólalt meg Piri.
Rozi és Pötyi elnevették
magukat, a
többiek értetlenül bámultak.
-
Ez még a jövõ zenéje. -
mondta Rozi. - Egyelõre a
kérdés, hogy
el
akarunk-e menni táborozni Dobozra július 28
és augusztus 6. között.
- A válasznak
két
feltétele van. - mondta Ági. - Roziék
beszámolója Dobozról, és a
szüleink
döntése.
- Igazad van.
Rajta Rozi, gyõzz meg minket,
hogy érdemes odamennünk! - mondta Rafi.
Rozi és Pötyi versengve
mondták, milyen klassz a tábor, a
víz. Rozi
elmesélte, hogyan találtatta ki Józsi
bácsi
a kulcstölcsért.
- És a falu? -
kérdezte Oszi.
-
Ott is sok mindent lehet csinálni. - válaszolt
kissé sejtelmesen, de
meggyõzõdéssel Rozi.
- Eddig nem
csalódtunk Roziban. - mondta Oszi. -
szerintem beszéljen mindenki a szüleivel.
–Ez jó
végszó volt. - mondta Zsófi. -
Kicsengettek.