-
Sziasztok, nagyon örülök, hogy
újra találkoztunk. - kezdte Rozi, amikor a hat
sárkány körbeülte az asztalt,
melynek közepén az õ kisasztala
állt.
-
Miért hívtál ide minket? -
kérdezte Apó.
-
Fás
idekívánt. - mondta Rozi. - Egy
közös játékot
ajánlok, hogy kitaláljuk, hogyan lehetne
mindenkinek olyan valamije amivel ki tudja szedni a mézet az
odúból.
-
Miért nem mondod, hogy fakanál? -
kérdezte Tanító.
-
Én
csak azt tudom, hogy ehhez kellene nektek valami eszköz. Hogy
ez fakanál, vagy más, nem tudom. Nem
értek hozzá. Pincér! Szerinted
jól tudom? Tényleg csak a méz
kiszedéséhez kell?
-
Igazából csak erre. De van egy fontos
más szempont is. Megkívántuk, amikor
láttuk, milyen élvezettel nyalogattad,
és milyen gondosan elraktad. Rád
emlékeznénk, amikor nem vagy itt.
-
Zavarba hozol.
Most én Rendezõ vagyok. Tehát
két
dolog van, ami miatt szeretnétek valamit. Az
emlék, és a méz. Én azt
javaslom hogy az emlékkel most ne foglalkozzunk, mert
én itt vagyok. Most gondolkodjunk a méz
kiszedésén. Ha majd nem leszek itt,
vegyétek elõ a másik
témát!
Ha ez különválasztható, akkor
most azt kellene tudni, hogy hányan szeretik annyira a
mézet, hogy ahhoz már Mézes
kevés, és maguk akarják kiszedni az
odúból? Mézes, nagyon
túlterhelt vagy? Nem gyõzöd?
-
A parti
óta igen. Általában nem foglalkozunk
azzal, hogy ki mit eszik. Amikor te etted, utána
mindenki megkóstolta. Nagyjából 150
sárkány kér mindig, hogy szerezzek
nekik.
- Van
elég odú? - kérdezte Rozi.
- Igen. Ennek az
erdõnek nagy része akácos,
többszáz méhcsalád
él itt.
- És
most hogyan kapják meg a többiek a mézet?
-
Mézes hozzám hozza, és én
adom ki a serlegben. Mindenki után el kell mosnom, hogy
senki ne legyen beteg. - mondta Pincér.
-
Akkor ez azt
jelenti, hogy 150-en szeretnének valamit, amivel ki lehet
venni az odúból a mézet, és
Pincérnek nem kellene rengeteget mosogatni, és
Mézes is inkább csak a saját
kedvére gyûjtené.
- Igen,
így volna jó. - mondta Mézes
és Pincér egyszerre.
-
Jó
menjünk tovább! Talán Mézes
el tudnád mondani, hogy szeded ki a mézet.
-
Várj csak! - szólt közbe
Pincér. - Amikor feltálalom a serleget, nem
tudjuk kiszedni belõle a sûrû
mézet. Botokat szoktunk
belemártani, amiket azután a fejek leszopogatnak.
Csak kevés ragad rá azért lenne
jó a kanál.
-
Tehát kiszedni, elvinni, szájba
juttatni. Ezekhez kellene valami?
-
Igen, mondta
Mézes. Nekem mindenképpen valahogy ide kell
hoznom, az asztalhoz, de a méz annyira
különleges nyalánkság, hogy azt
nem akarja senki az odúnál
rögtön befalni. Ártalmas is lenne mert a
szájunk elég érzékeny
és a méhcsípés ott nagyon
tud fájni.
-
Nagyon szalad
az idõ! - Sóhajtott Rozi. - Most kiderült,
hogy
három dolog is kellhet. Egy szedõ, egy
hordó,
és egy evõ eszköz. Azt
javaslom,
válasszuk az egyiket, azt találjuk ki, a
többit már nélkülem is
megoldjátok. Mit szóltok hozzá?
-
Én
a mézhordót javasolom, - szólalt meg
Tanító. - ha tudnánk
folyadékot vinni, tartani valamiben, az nem csak a
mézhez lenne jó, hanem vízhez,
és gyümölcsöt, gombát,
sok mindent lehetne belerakni. Ez lenne a legfontosabb.
-
Mézes! Te miben hozod ide az odútól az
asztalhoz a mézet? - kérdezte Rozi.
-
Az
odúkban õsz elején van a
legtöbb
méz. Ilyenkor még van
görögdinnye és tök a
szomszédos földeken. Ezeket szoktam
összegyûjteni, egy
részüket
leharapom, a belsejüket kikaparom, ha édes
megeszem, és utána belerakom a mézet.
Én is botokat szoktam bedugni az odúkba, majd
hagyom, hogy belecsurogjon a dinnye vagy tökhéjba.
A méz sokáig kibírja és
védi is a héjakat attól, hogy
elrothadjanak, vagy kiszáradjanak.
- Ez nagyon
tetszik! - mondta Apó.
-
És
mit szólnak az emberek, hogy nem
találják a dinnyét,
tököt: Nem volt még ebbõl baj?
-
Ja, a
durrogó botokra gondolsz? Az nem veszélyes.
Elég vastag a bõröm. - legyintett
Mézes.
-
Õszintén a bõrödre is,
és arra is, hogy
az emberek milyen mérgesek lehetnek. - mondta Rozi. - Mi
lehetne könnyen alakítható itt a
környéketeken, amibõl
tárolót, hordót lehetne
csinálni?
-
Én
a lábnyomomból szoktam inni, ha lusta vagyok a
patakra kimenni, és esõ volt. - szólt
Barát.
- Nagyszerû
ötlet! - mondta Rozi. - Apó! Van itt a
környéken sárga föld?
-
Persze,
mindenhol van olyan. - válaszolt Apó,
és lehajolt majd egy jó nagy marékkal
rakott az asztalra.
- Ez
gyönyörû agyag! mondta Rozi. - És puha is.
- Persze, mert
tegnap esett az esõ, még nem száradt
ki.
-
Fás! - tudnál ebbõl olyan kanalat
csinálni, mint amit fából
faragtál nekem? - lett izgatott Rozi. - Ti többiek,
meg hosszú csíkokat, botokat! Pincér!
Hoznál nekem vizet a serlegben?
Amíg
Fás simítgatta, formázta finoman a kis
kanalat, Rozi a csíkokat,
botokat
körbehajlította, mintha egy
kígyó tekeredne a feje köré,
szép egyenletesen, majd a továbbiakat a
kör szélére ragasztotta, mindig
megvizezve a kezét, és az elsõ sorra
újabb karikát emelt. Amikor már 10
sort rakott körbe egymásra, még egyszer
jól bevizezte a kezét és addig
simogatta kívül és belül,
amíg el nem tûnt a
külön-külön sorok
közötti különbség. A
sárkányok gyönyörködve
nézték, miközben
gyártották tovább az agyagbotokat.
Közben Fás elkészült a
kiskanállal.
- Tudna valaki
egy nagyobb, lapos követ hozni? - kérdezte Rozi.
Pincér
már ugrott is, mert tálaló asztalnak
volt ott egy szikladarab.
Rozi óvatosan
rárakta az agyag-kanalat a
sziklára, és egy vékony
fûszállal belekarcolta a
szárába:
FÁS.
-
Legyetek
szívesek, gyertek ide, a szikla köré. A
fejeitekkel vegyétek körbe a kanalat. Most, pedig
szép csendes lánggal
fújjátok, egyenletesen, hosszan.
Körülbelül
10 percig fújták, majd Rozi
leállította õket. Két
bottal
megfordította a forró kanalat, azt már
elég volt öt percig fújni.
Megint
a
botokkal felemelte, és átrakta az asztalra. Majd
óvatosan kirántott egy szálat
gyönyörû szõke
hajából,
és az asztaltól megpróbálta
elválasztani a még nyers agyagtálat.
Azután meggondolta magát, és
szólt Pincérnek. - Volt neked egy kardod, ugye?
- Már
hozom is, mondta Pincér.
Rozi a karddal
választotta el az asztaltól az edényt,
és szintén a kõlapra rakta.
-
Most
kérnék egy kis mézet. mondta,
és visszaült a nagy asztalon
lévõ
székébe az asztalához.
Pincér
már ki is cserélte a serlegben a vizet
mézre, és tette az asztalra. Rozi nagy
élvezettel fogta a már kihûlt kanalat,
megmerítette az aranyló
akácmézben, és elkezdte leszopogatni.
Utána körbeadták a
sárkányok a kanalat és
csodálták
keménységét,
szépségét. Rozi meg árgus
szemmel figyelte hogy vissza is jusson hozzá.
-
Akkor most
ugyanígy leheljetek tüzet a kõlapon
lévõ
edényre is, csak legalább fél
óráig tartson felül, és
körbe. Ha kihûlt, és meg
tudjátok
fordítani, annak már 15 perc elég
lesz. Ilyeneket kellene, persze nektek megfelelõ
nagyságúakat csinálnotok.
A
sárkányok szóhoz sem jutottak a
csodálkozástól.
Rozi lekéredzkedett
a nagy asztalról, és
elköszönt a
sárkányoktól: - Sziasztok,
legközelebb három hét múlva
jövök. Akkor megnézem az
edényeiteket, most sietek vissza.
Felpattant
Tündérre, és elvágtatott.