61. fejezet
Piri válaszai
- Megpróbálom. A
témakörök. Négy
színpadi és négy
mesterség-témára gondoltunk. Persze lehet, hogy
nem
mindegyikre lesz jelentkezõ, de egyelõre - Bori nélkül -
így gondoljuk. Mindkét
csoportba bevettünk egy-egy vegyes témakört, hogy ne
zárjuk ki az egyéb
lehetõségeket.
Egy
általános szempont: A célunk több,
mint egy népi bemutató. A cigány
értékek megmutatása a nem cigány
lakosságnak
akkor lesz sikeres és hasznos, ha a bemutatott mûsorok,
termékek elfogadhatóak
másoknak is. Nem csak fali dísztárgyként,
hanem használati eszközként is.
Tehát, a termékek képezzenek hidat a népek
között. Ahhoz, hogy elfogadják a
cigányságot, olyat kell nyújtani, amit
szívesen megvesznek, mert nemcsak
érdekes, szép, de jó és hasznos is. Ebbõl
lehet megélhetési forrás. És ez egy
fontos szempont, gondoljatok Jenõ bácsi megrendeléseire.
Akkor nézzük egyenként:
Zene
A
cigányság nagyon tehetséges a
zenében. Vannak, akik egyetemet is végeztek, igazi
mûvészek. A Most Mutasd Meg!
nem az övéké, hanem az amatõröké. Az
elõzõ általános vélemény szerint, tehát nem
lehet kikötni, hogy csak igazi, eredeti cigányzene legyen,
mivel a cigányság is
ebben a korban, ebben a társadalomban él, és a
divatos zenék is hatnak rá.
Lehet, hogy rap-et, vagy jazz-t fognak elõadni, és ez nem ront a
program
minõségén, sõt.
Ének
Elõfordul,
de ritkán, hogy az éneklés
kíséret nélkül önálló
mûsorként szerepel. Érdemes a zenészekkel, a
ritmusosokkal elõzetesen megismerkednie az énekesnek, hogy
legyen kísérete.
Ritmus
A cigányságnál a
zenészek élesen
elhatárolódnak a ritmust játszóktól.
A kannások, kanalasok, a kontrázók,
esetleg csörgõdobosok lehetnek önálló szereplõk
is, nem csak kíséret.
Gondoljatok a suli-bulira!
Tánc
A cigány ritmusérzék,
táncszeretet
közismert. Ehhez is lehet, hogy össze kell ismerkedni a
zenészekkel, vagy a
ritmust adókkal, hogy legyen kísérete a
táncosnak.
Egyéb témakörben lehet
Mesemondás
Érdekes, fõleg a gyerekeket
vonzó
kategória. Természetesen ebbe is belefér a vers
is, és nem csak a cigány
költõktõl.
Jóslás, kuruzslás
és persze nem tudom, hogy
még mi, ezért
egyéb a neve.
A mesterségek:
vesszõfonás
Nem csak kosarat lehet fûzfavesszõbõl
fonni. A ma eladható dísztárgyak, bútorok
nagyobb vonzerõt jelenthetnek. Ez egy
idõigényes munka, tehát kell ugyan helyi fonás is,
de valószínûleg nagy
„kirakat” is lesz.
fafaragás
A fakanálon kívül a
tálakat, teknõket
is be lehet mutatni, meg ami még fából
lehetséges.
fémmûvesség
A
vas, rézmûvesség, az üstfoltozás, a
kolompkészítés mellett megférnek itt a
nyakláncok, fülbevalók, gyûrûk és
egyéb
bizsuk is, minden, amit az illetõ fémbõl meg tud
csinálni, és várhatóan
eladható lesz.
fõzés
A
cigány konyha különleges. Lehet, hogy
szokatlan, de nagyon finom. Jobb, mint a gyros, vagy a hamburger. A
cigány
ételek megszerettetése a nem cigány
lakossággal, nagy üzleti lehetõségeket
ígér. Lehet, hogy ebben is szükség van
némi módosításokra a vevõk
ízléséhez
igazodásra. Az ételkészítés,
-kóstoltatás, -árusítás
egészségügyi szabályai
szigorúak, de nem betarthatatlanok. Ráadásul ezzel
meg lehet oldani a büfét is.
egyéb kézmûves
Mindenképpen
kell egy egyéb témakör.
Figyelembe véve a késõbbi megélhetési
célt, ez mindenképpen valamilyen kézmûves
tevékenység legyen. Elõzetesen felmerült a
vályogvetés, az agyagos munka, a
kerékkészítés, a
virágkötés, de itt nincs értelme megszabni,
hogy mit tartalmazzon
a témacsoport. A jelentkezéseknél viszont jobban
oda kell figyelni, hogy milyen
helyigényû, veszélyességû a bemutatás, vagy
az árusítás.
Mikor a legjobb megcsinálni?
Szerintem
a vasárnapi déli mise után,
ameddig van mûsor. Akkor úgyis bemennek az emberek a falu
központjába, akár
hívõk, akár nem. Ez egy esemény. Nem kell nagy
hírverés, úgyis a többség ott
lesz. Legfeljebb ebédelni hazamennek, és
visszajönnek. De az is lehet, hogy az
illatok inkább odacsalogatják
õket.
Cigány ünnep?
Ha akkor szeretnénk, amikor ott
vagyunk, nincs semmilyen cigány ünnep. De nem is ez a
fontos, mert az az
érdekes, hogy a nem cigányok jöjjenek el. Amikor ott
leszünk, két vasárnap is
lesz. Ha Bori tud valamit csinálni, jó lenne az elsõ
vasárnap, július 29. Ha nekünk kell
megszervezni, csak az utolsó elõtti napunk, augusztus 5.
jöhet szóba.
Hogyan csalogassák be a nem roma
nézõket?
Lesz a mise, az illatok, a zene hangja,
a pletyka, esetleg plakát. A versenyzõk kaphatnak ingyenjegyet,
amit odaadhatnak
annak, akinek akarják. Két héttel korábban
kellene elkezdeni a jegyárusítást,
és az is segíti a hírverést.
Szólni
kéne Jutkának is! Hátha tudnak egy kis
reklámot csinálni Békéscsabán is!
Mit lehet feladni a pénzért?
Nem értem! Semmit nem kell feladni.
Ha
valaki támogatni akarja a rendezvényt,
örüljünk neki. Ki is lehet hirdetni, kik
voltak a szponzorok. A versenyben nem az gyõz, akit mi akarunk, mert a
közönség
szavaz.
Milyen feliratokat ajánljunk?
Már a kiosztáskor is Borival
közösre
mondtátok ezt a kérdést. Gondolom
lesznek a támogatóknak feliratai, én az
"Ismerjenek meg minket",
"Bemutatkozunk" szövegekre gondolok, de ezt tényleg
együtt kellene
Borival átgondolni.