51. fejezet
Suli-buli
Mi
történt az elõtérben? A bemutató
nagyon jól sikerült. Az igazgató bácsi
által elfogadott hatezer forintot
mindenki átvette. A megrendelt rajzokat kiakasztották az
üvegfalra, és sokan
rendeltek azokból. Másképp nem is tudtak volna 473
megrendelést szerezni. A
családok fele rendelt egy tálat. Volt, aki többet
is. Balázs nem rajzolt.
Figyelt és tanult. Józsi mellé Pali is
beállt a futárszolgálatba az iroda és az
elõtér között. Ildi vette át Bori vevõitõl,
Melinda Kolompár bácsiéitõl az
elõlegeket. A rendelés egyben átvételi
elismervény is volt. A végén kilencezer
forint híján másfél millió forint
gyûlt össze. Persze, ahogy szaporodtak a
megrendelések, úgy tolódott egyre
hátrébb a szállítási
határidõ. Azért
karácsonyig minden rendelést teljesíteni fognak.
Az
elõtér zsúfolt volt, valahogy a
gyerekeknek nem akaródzott hazamenni. A nyolcadikosok nem voltak
képesek végleg
elszakadni a sulitól, féltek, hogy ha kilépnek az
utcára, már nem jöhetnek
vissza. A szülõkkel hazaküldték a virágokat,
maguk pedig megpróbáltak
találkozni a tömegben azokkal, akik akár egy-egy
verekedés, akár valamilyen
kellemes élmény, közös csíny
során együtt voltak velük a nyolc év alatt. A
kisebbek is beleéreztek ebbe a hangulatba, õk is el akartak
búcsúzni
személyesen is a végleg távozóktól.
Tehát a tömeg egyfolytában kavargott,
nyüzsgött. Az alsósok elkezdték utánozni
a ballagókat, az osztályok láncba
álltak, és többször
végigkígyóztak a tömegen. A KAPTÁR-ok a
bemutató környékén voltak,
mesélték az
élményeiket, gyönyörködtek a rajzokban,
szedték le a tálakat. Piri és Bori
beszélgetett a sarokban. A flipchartokat már
visszavitték, csak Jenõ bácsi
székét és az asztalt nem tudták kivinni.
Jenõ bácsi gyönyörködve nézte a
nyüzsgõ tömeget, és Egyszer csak elkezdett az asztal
lapján dobolni. A két
cigány kislány felfigyelt rá, és beindult a
lábuk. Elõször csak helyben
elkezdtek a ritmusra lépkedni. A cipõjük kopogása
felkeltette a közelükben
állók figyelmét, és ahogy tágult
körülöttük a kör, úgy vált egyre
szélesebbé a
lépés, nõtt igazi cigánytánccá a
topogás. A kialakult körhöz odafurakodott két
fiú, akik körbetáncolták a két
kislányt. Valaki hozzáfért a bõröndhöz,
és a
ritmust átvéve mélyebb hangon
kiegészítette Jenõ bácsi dobolását.
Az egyik
nyolcadikos fiú elkérte barátja ballagási
kitûzõjét, és a lépcsõ korlátján
két
kitûzõvel vert megint újabb hangmagasságban fergeteges
ritmust. A cigány
gyerekek nem bírták tovább. Már vagy
harmincan járták a kopogós táncot az egyre
bõvülõ körben. Ugrások, guggolások,
forgások, pörgetések, tapsok, kopogások. A
zene, a tánc ragadós volt. Fõleg a taps
ébresztette rá a többséget arra, hogy
mindenki képes bekapcsolódni a mûsorba. Egyszer csak
Piribõl kiszakadt egy
kacskaringós kiáltás, és a két
kislány énekelni kezdett. A fiúk
kontrázása
szinte azonnal csatlakozott hozzá. A többség ilyet
még nem látott, hallott.
Egészen más volt ez, mint a színpadi megtervezett
lépésrendû, zenekarral kísért
cigányzene. Ez fergeteges, magával ragadó volt. Az
egész tömeg hullámzott,
topogott, vagy legalább is tapsolt. Felröppentek kis reppes
versikék:
"De szeretek táncolni - csak
késõbb megyek nyaralni!"
"Jó dolog a
cigányoknál a tánc és
a szép díszes tál"
Ezeket kiegészítették
egy-egy
"Ijjujuju-ju-ju!" val.
Egyszer
csak kivált a nézõk közül egy
körülbelül harminc fõs csoport, és elkezdett
ír táncot járni. Két kör alakult
ki a két táncos csoport körül. Sokan felmentek
a lépcsõre, hogy felülrõl
mindkettõ látványosságot
élvezhessék. Megszaporodott a csõkorláton ritmust
verõk száma is. Mindenki részvett a produkcióban,
ha másképp nem, tapssal,
kopogással. Néhányan megpróbáltak
híres rap-szövegeket hadarni, de most
valahogy nem tudtak érvényesülni. A cigány
és az ír táncok mellett nem lehettek
versenytársak. Viszont a két csoport tánca
összekapcsolódott, felelgetõs lett.
Az "írek" kopogtak egy sorozatot, a cigányok
válaszoltak rá. A
ritmusadók, az asztal, a bõrönd, a
lépcsõkorlát hangja alkalmas alap volt
mindkettõnek. A kicsik, az elsõs-másodikosok páros
lábbal ugráltak, körbe
forgatták egymást. A nagyok, a nyolcadikosok
brékeltek, vagy diszkó-tánccal
próbálkoztak. A tanárok az igazgató
bácsival együtt az iroda felõli sarokban
élvezték a látványt, a gyerekek
szórakozását. Már közeledett a 8
óra, amikor be
kell zárni az épületet, de nem volt
szívük félbeszakítani a bulit.
Végül a
biztonsági õr bácsi felfurakodott a lépcsõre,
és onnan verselte:
"Az épületet be kell
zárni - ideje
már haza menni
Köszönjük a
szórakozást - és kívánunk
szép nyaralást"
Az egész
gyerektársaság egyszerre
ordította, hogy
"Ijjujuju-ju-jú!"
Ezután a zene elhalt, a gyerekek
búcsúzkodni kezdtek egymástól. A
kintrekedt, vagy visszajött szülõk betódultak,
és hangosan szólongatták kedvenc
csemetéiket, hogy itt az ideje a
hazamenetelnek.
Végül
már csak a KAPTÁR-sak maradtak,
akiknek Rozi elmondta, miben állapodtak meg az igazgató
bácsival és Éva
nénivel. A többiek megnyugodtak, Kolompár
bácsi feljegyezte, hogy újabb adag
kitûzõt rendelnek tõlük. A Rendezõk megbeszélték a
KAPTÁR-aikkal a következõ
találkozás idejét, helyét. Rozi, Andi, Ági, Kati és Tomi pedig hazakísérték Pötyiékhez Boriékat.