- Csókolom,
Csikós Kati vagyok! Döncivel szeretnék
beszélni. Köszönöm. Szia
Dönci! Itt
Kati. Két dolog. Holnapután Pötyiéknél
zöldborsós pörkölt lenne.
- Szerencséd, hogy
öregapádnak
szólítottál! - mondta
Dönci.
- Mi van? -
értetlenkedett Kati.
- Holnapután szerda.
Ilyenkor zûrben vagyunk a hússal
- magyarázta Dönci. - Egy
féldisznónál kevesebbet nem
rendelhetünk, a hét
közepén pedig kevesen vesznek húst. Mit
gondolsz, miért vagyok ilyen elefánt?
Két kiló apróhússal
besegítek a pörköltbe.
- Te, ez állati
érdekes! Tudod, Ági, a húgom egymást segítõ
köröket
szervez. A borsót is úgy szeretnék
megszerezni, hogy cserébe kiirtják az
ezüsthegyi kis kertekben a parlagfüvet. Tudd meg
apukádtól, hogy
beszállnátok-e
ti is valamivel, és mit kérnétek
cserébe. Majd beszéljünk róla!
- Jó, holnap hozom a
listát meg a húst. Mi a másik
dolog? - kérdezte Dönci.
- Tudod, hogy az
osztály készíti a batyukat a nyolc
céseknek. A dobozi bácsi csinálna
minden batyuba ballagási emlékként egy
kitûzõt 150 forintért darabját. Meg kellene
tudni, mit szólnak hozzá a többi
osztályban is. Pötyiék
meghiteleznék nekünk, aztán majd az
évzárón
összegyûjthetnénk
az értük járó
pénzt. Csak kellene egy kis biztonság, hogy nem
fizetünk rá.
Néhány
rábólintás, hogy OKÉ.
Elsõsorban
Balázsra és Melindára
gondoltam. Meg a többi hetedikes osztályra.
- Jó
felhívom õket! Szia - nyomta le Dönci a
billentyût, és máris
tárcsázott.
Kati pedig csak ült,
és elmélázott. Milyen jó,
hogy Ági bevette a KAPTÁR-ba.
Szuper, hogy
így felgyorsult körülötte az
élet. Mindig van valami sürgõs dolog. Napok
óta
nem nézte meg a kedvenc sorozatait. Mégsem
hiányoznak. Ez sokkal izgibb. Nem ment
ki a gimi elé sem, hogy meglássa álmai
hercegét. Korábban mindig azt a
lábreszketõs érzést várta.
Grimaszokat vágott a tükör elõtt. A szoba
falán a
sztárok képeit bámulta. Most meg?
Elõkészítik a
kiállítást, húst szerez a
közös
kajához, krumplit cipel, tervezi a
játszóteret, meglepetést
készít a
ballagóknak. Hol van már, mikor azon
vívódott, kipróbálja-e a
füvet? Már nem
akar álomvilágokba menekülni. Az
élet szép és izgalmas!
Tényleg, a
játszótér. Ahogy ma
kinézett rá a suliból,
nem látott ott gyerekeket. Elég-e, ha
felújítjuk, és
kitakarítjuk? Vagy talán
néhány új játék
is kellene. De milyen? Ugyan, döntsék el azok, akik
majd
játszani fognak velük!
Már
tárcsázott is: - Balázs! Mit
szólnál egy
gyermekrajzversenyhez, hogy kapjunk új
játékötleteket a
játszótérhez? Rögtön
elkezded rajzolni a plakátot? Szuper! Igen, Dönci
hívott? És hogy tetszik?
Értem. Elindult a riadólánc.
Tényleg, errõl el is felejtkeztem. Tudom, hogy te
vagy az úttörõ. OKÉ, Szia!
Szédületes.
Régebben még órákat
beszélgettünk
mindenféle butaságról a
lányokkal. Most meg pár szó, mondat
és sietõs
befejezés, mert valamit mindig csinálni kell. Mi lesz ebbõl?! Ezek a
kissrácok/csöppségek/tökmagok
teljesen megbolondítottak.