A
dobozi kirándulás vegyes
élményei után visszamentek
Békéscsabára.
Kiköltöztek a
szállodából, fizettek, majd bepakoltak
a Wartburgba. A
két kislány átment a
Kultúrházba. Az utolsó
bemutatók még tartottak.
Zoli a helyén volt,
a hosszú asztal mellett. Pötyi odament hozzá.
- Szia, mi
újság? - kérdezte.
-
Eddig lement 20 bemutató. Rendeltek 40 kazettát.
A teremben alig
lezengenek, mindenki a bemutatókon van. Aki az adott
órában elõad,
meghallgatja a másikat. Azon tûnõdnek,
mit fognak a gyerekek
hozzátenni. Nem a sajátjukhoz, a
másikéhoz. A saját
kitalációjukban
biztosak. Ahhoz nem hiszik, hogy hozzá lehetne tenni
valamit. De a
gyerekek már tudják, mi lesz benne az
új. Nagyon lelkesek. A
szünetekben beszélik meg a
következõ bemutatót.
Együtt az egész
csapat. Azután oszlanak öt csoportra. Mindenki
tudja, hogy mit fog
csinálni a bemutatón. Még itt lesztek
20 percig? Addigra kijönnek az
utolsó bemutatóról is.
És, ha úgy lesz, ahogy eddig, lesz még
10
megrendelés, és 5 ezer forint elõleg.
Akkor egyszerre odaadom neked a
40 ezer forintot. Meg fogok könnyebbülni.
Még soha nem volt ennyi pénz
nálam.
-
Azt hiszed, hogy nálam már volt 305 ezer forint?
Mert, ha az jön be, amit mondtál, annyi lesz.
- És mit
csináltok ennyi pénzzel? -
kíváncsiskodott Zoli.
-
A pénz az osztályé. Tehát,
az osztály fog dönteni róla. A
megrendeléseket teljesíteni kell, ehhez
kazettákat kell vennünk. A
többit valamilyen közös célra
költjük. - mondta Pötyi.
-
Írd fel nekem a címedet, hátha kell
még! - mondta Zoli. - Én is odaadom az
enyémet.
-
Oké! - vette el Pötyi az asztalról a
tollat, és írni kezdett, majd
átadta Zolinak a papírt. - Tessék,
és köszönöm, hogy
kisegítettél. -
Nézd, csak! Vége a bemutatóknak.
Tényleg,
az öt terem ajtaja kinyílt, és
özönlött ki rajtuk
elõször a felnõttek,
azután a gyerekek tömege. Ahogy Zoli
jósolta, öt tanár kivált a
tömegbõl és odament hozzájuk.
- Rendelünk
még kazettákat. - mondták.
5 bejegyzés, 10
kazettarendelés, 5000 forint.
-
Figyeled? Senki sem sértõdött meg,
mindenki mosolygott, örült. - súgta
Zoli Pötyinek.
-
Mert a gyerekek nem akarnak rosszat. Jobban akarják
élvezni az órákat.
És ez a tanárnak is jó. -
válaszolt Pötyi. - mikorra kell megkapniuk a
kazettákat?
- Ahogy kérted,
augusztus 20. után.
-
Júliustól virágzik a
parlagfû. Sietnünk kell. - gondolkodott
hangosan Pötyi.
- Ezt nem értem. Mi
köze a parlagfûnek a kazettákhoz? -
kérdezte Zoli.
-
A 200 kazetta másolásához
abból volt pénzünk, hogy az
osztály
parlagfüvet szedett. Tövenként 5 forintot
adott értük az önkormányzat.
A suli után két hetünk lesz
még szedni, már ott a július. -
magyarázta Pötyi.
- De, most már
minek? Van pénzetek! - csodálkozott Zoli.
-
Tudod, amikor az igazgató bácsi
megígérte Rozinak, hogy amire
szüksége
van, azt nyugodtan kérheti, kikötötte,
hogy repülõgépet ne kérjen.
Ha
olyat kérünk, amit nem tud adni, csak
csalódás, vita lesz belõle. Jobb,
ha van tartalékunk.
Közben Rozinak is volt
búcsúznivalója. Jutkát
egyedül
találta a gyerekek szobájában.
- Sehol senki? -
csodálkozott Rozi.
-
A gyerekek a bemutatókon, a tanár
bácsi meg már hazament. - mondta
Jutka. - Én is csak téged vártalak.
Érdekelne, hogy sikerült a dobozi
kirándulás.
-
Nagyon szép a környék. Tetszett az
erdõ is,
meg a Kõrös-part is. Maga a falu elgondolkodtatott.
- Ez azt jelenti, hogy
tervezel valamit?
- Nem, de vannak
kérdéseim. - vált
titokzatossá Rozi.
-
Ebbõl eddig csak jó született.
Rám számíthatsz. A
nagymamám Dobozon
lakik születése óta. Én meg
minden nyáron nála vagyok. Úgy ismerem
a
falut, mint a tenyeremet. - mondta Jutka.
- Köszi, majd
írok
neked. - ígérte Rozi.
Számítok rád.
Nagyon sokat segítettél ebben a két
napban.
- Magunkon
segítettem. Mi is élvezni akarjuk az
órákat.
- Ezt minden munka
nélkül meg tudtad volna csinálni. A nagy
dolog, hogy
kétszáz tanár fog
változtatni. Ebben volt
nagy a munkád.
Kinyílt
az ajtó, jöttek a gyerekek a
bemutatókról.
Volt, aki a tanár
meglepetésérõl, volt, aki a
megijedésérõl, volt, aki az
örömérõl mesélt
barátjának, aki a másik teremben volt,
és
szintén tele volt élménnyel. Rozi szép
csöndesen kióvakodott a
szobából.
Beült Éva
néni
mellé, hátulra. Hamarosan Pötyi is
megérkezett, és elindultak
(mögöttük a
Trabanttal) Budapest felé.