Reggel
a két kislány a fotelban ébredt. Egy
ideig nem
tudták, hol vannak, hogy
kerültek oda. 7 óra volt, a nap pont a
szemükbe
tûzött. Lassan
összeszedték magukat. Egyedül voltak a
szobában, de kintrõl, a
fürdõszobából a zuhany
hangját
hallották. Éva néni már
fent volt. Pötyi
felugrott, és átszaladt a 14-es
szobába.
Apukája már borotválkozott.
-
Jó reggelt! - mondta a hab alól. - Nem volt
szívem az este
felébreszteni titeket, olyan mélyen aludtatok.
Éva néni az este
megkérdezte, hogy áthozzon-e, de nem
engedtem. Siess, zuhanyozz le,
öltözz át, fél 8-ra
lemegyünk a presszóba Józsi
bácsival megbeszélni a
mai napot!
A
másik szobában Éva néni is
átadta a
fürdõszobát Rozinak,
nagyjából ugyanezekkel a
szavakkal.
Idõben
ott voltak a presszóban mind az öten. Ahogy a
felnõttek a kávét, a
gyerekek a tejszínhabos csokoládét
kortyolták, Éva néni
elmesélte,
hogy mire jutottak Boldizsárral a mai nappal
kapcsolatban.
A lényeg, hogy
minden megy a program szerint, õk elmehetnek
Gyulára.
-
És akkor nekünk már semmi dolgunk? -
kérdezte kicsit csalódottan Rozi.
-
Ha jól emlékszem, megbeszélted
Jutkával,
hogy találkoztok a csabai új gyerekekkel. -
mondta Pötyi.
-
Igen, az mindenképpen jó volna. -
szólt Éva
néni. Ha a bemutatókon
átélik a gyerekek
kezdeményezését a
tanárok, sok kérdés
érthetõ lesz
nekik. Gondoljatok az énektanárnõre!
-
Én is jövök Gyulára, ha
megengeditek. - mondta Józsi bácsi. -
Sõt, ha
akarjátok, mehetünk a Trabantommal is. Ha Pötyit az apukája
ölbe veszi,
el is férünk.
-
Én nem mehetek. -
mondta Pötyi. - Nekem gyûjtenem
kell az elõrendeléseket.
-
Igazad van, az üzlet, az üzlet. -
válaszolt Balogh bácsi. - De, ha van
másik kocsi, rám, mint sofõrre nincs
szükségetek. Majd én
gyûjtöm a
megrendeléseket és az elõlegeket.
-
Apaként azért szükségem van
rád. -
mondta Pötyi, - Inkább
én is itt maradok.
-
Nézzük csak a térképet! -
vette elõ az autósatlaszát
Józsi bácsi. -
Innen Gyuláig 15 kilóméter, egy
negyedóra. Elég, ha kilenckor indulunk.
Bõven van idõnk még dönteni.
Ebédre vissza is érhetünk.
Rozi odabújt
Józsi bácsihoz. A
térképet nézte. - Akkor
találkozhatnánk a
délutáni csoporttal is. És
még elugorhatnánk Dobozra is, mielõtt
hazamegyünk.
- Dobozra? Miért? -
kérdezték a többiek.
-
Majd ott elmondom, egyelõre titok. - fogta be két
kezével a száját Rozi.
-
Az sincs messze, belefér az idõnkbe. Most
én fizetek,
és indulás a Kultúrházba
reggelizni. -
mondta Józsi bácsi.