Csöngettek. Andi és Ági jött meg.
-
Sziasztok!
Éppen jókor érkeztetek. - fogadta
õket Tomi. - Üljetek le,
megmutatjuk, hogy mit
csináltunk.
A
kamerát és a vídeomagnót a
TV-vel összekötötte, így lehetett
látni a felvételt, és
rögtön át is másolta egy
négy órás kazettára.
A
lányok szóhoz sem jutottak, pedig mindketten
írtak egy
köszöntõ-szöveget
Piroskának, és még egy harmadikat is
közösen. Amikor viszont
megnézték a felvételt,
rájöttek, miért volt Tomi ilyen
lerohanó. Ha nem tetszett volna nekik, még
javasolhattak volna mást, de, mivel tetszett, nem volt
érdemes Piroskát
ráébreszteni, hogy õk
akarták a
szájába adni a saját szavaikat.
-
Na, mit
szóltok hozzá? Jól beszélt
Piri? - kérdezte Tomi, miután
leállította az utolsó tábla
után a masinákat. - És a
felíratok?
-
Nagyon
jó az egész! - mondták a
lányok. - Piri, nagy voltál! Szép,
okos, és õszinte. Fogalmazás
órán a tartalomra is, a formára is
ötöst szavaznánk meg
mindkettõtöknek.
-
Hármunknak, mert Oszi csinálta a
KAPTÁR-táblát. - válaszolt
Piri, miközben elpirult a dicsérettõl. -
Ez Tomi
bûne volt. Nem tudtam, hogy felveszi, amikor csak
fogalmaztam, hogy
esetleg mirõl kellene beszélni.
-
Ettõl lett
olyan igazi! - mondta Ági. - Kár, hogy nem
láthatjuk majd a békéscsabai arcokat,
amikor megnézik.
-
Azért, mert nem leszünk ott? - kérdezte
Piri.
-
Nem! Ha Rozi
és Pötyi látná,
az olyan
lenne, mintha mi is látnánk. -
magyarázta Ági. - Csak
elõször arra
gondoltam, hogy le kellene vetíteni a 200
tanítónak. Azután
rájöttem, hogy ott Éva
néninek és Rozinak kell beszélnie.
Értsék meg, hogy ebben mindenkinek megvan a
munkája, élménye,
véleménye. Tomi! Mi a
következõ
lépés?
-
Most ugrik a
majom a vízbe! - válaszolt Tomi.
Megpróbáljuk négyszer felvenni a
nagykazettára a köszöntõt
és a
töri órát együtt. Ha
sikerül, és a ragasztásoknak is lesz
hely, gyõztünk, holnap kezdõdhet a
sokszorosítás. Most kicserélem a
kiskazettát, és elindítom a
másolást. Valaki mindig figyelje a
számlálót, a TV-n is látni
fogjuk a végét. Közben
egyétek a palacsintát, mert teljesen
kihûl.
Lassan jönnek majd a többiek is, a
magnókkal, az új és a
használt kazettákkal, lesz dolgunk
elég.
-
Gyere Andi,
menjünk kezet mosni! - szólt Ági, majd a
fürdõszobában hozzátette: -
Jó, hogy Tomi nem hagyott minket
szóhoz jutni.
Piri azt hitte volna, hogy
rákényszerítünk egy szerepet,
ami nem az õ gondolatait érzéseit
mutatja.
-
Soha
többé nem akarom másnak
elõírni, hogy mit mondjon. -
válaszolt Andi. - Ha
elég jó a dolog, mindenkitõl
kapható saját
vélemény, és ez a fontos.