Rozit
a folyosón elkapta Éva néni.
Szavaztatok újra az osztályzat
ügyében?
- Nem, nem
jutott rá idõ. - válaszolt Rozi. - De nem is
hiszem, hogy ez baj. Andi és Pötyi majd
kijavítja legközelebb. Az osztályt most
sokkal jobban izgatja az énekóra. Akkor,
átgondolva így döntöttek.
Jó, hogy tudnak Éva néni
változtatásáról,
legközelebb nem fogják olyan simán
elfogadni.
- Akkor nekem is
jobban meg kell gondolnom, hogy jól adom-e a szavazatom. -
mormolta a tanító néni. No,
gyerünk be az osztályba!
- Gyerekek,
én már nem lepõdöm meg
semmin. - kezdte
Éva néni Mire
készültök?
-
Szeretnénk mi hárman felelni! -
szólalt meg Józsi, és Julcsi, Vera is
felállt.
- Hadd
nézzem meg a naplót! - kérte a
tanító néni. - Igen, ti
kerültetek volna amúgy is sorra. És, mit
fogtok elõadni nekünk?
- Jancsi
és Panni megtanított minket kánonban
énekelni a "Kis kece lányom"-at. - mondta
bátran Julcsi.
-
Kánonban?! Az majd csak negyedikben jön! -
Éva néni nem tudta visszafojtani
meglepõdését, de hamar
összeszedte
magát. - No, halljuk azt a kánont.
-
Vezényelhetne Panni? - kérdezte Vera
félénken, - Még nagyon új
nekünk ez az egyszerre éneklés.
- Persze,
csináljátok, nagyon
kíváncsi vagyok rá! - mosolygott
Éva néni.
A
három gyerek sorba állt, két
szélen a két kislány,
középen Józsi. Panni
eléjük állt, és egy
vonalzóval rámutatott Józsira. A
fiú elkezdte a dalt. A második sor
elején Panni Julcsira mutatott, aki
elõlrõl kezdte. Amikor õ
is elért a második sorig, elkezdte Vera is.
Amikor Józsi harmadszor is elénekelte a
dalocskát, Julcsi az elsõ
"mátkámasszony"-t énekelte, Vera pedig
a "kezébe vagyon"-t. Panni egy karikát rajzolt a
vonalzóval, és a három gyerek
elnyújtotta az utolsó hangot. Amikor a
vonalzó befejezte a kört, egyszerre elhallgattak.
Az
osztály elkezdett tapsolni, és Éva
néni velük tapsolt. Panni intett a
vonalzóval, és mind a négyen
meghajoltak.
A
tanító néni csendet intett. - Akkor
most osztályozzunk! Egy, kettõ,
hááárom.
Mindenki
ötöt mutatott. Éva néni is.
-
Tehát a döntés ötös,
nincs mit szétosztani. - Szólalt meg
újra.
- De nekem volna egy javaslatom.
Osztályozzuk Jancsi és Panni
munkáját is! Aki egyetért, szavazzon:
Egy, kettõ, hááárom.
Mindenki
szavazott, kivéve a két érdekeltet,
és ötöst mutatott.
- Rendben van,
beírom az öt ötöst, de volna
pár kérdésem -
szólt a tanító néni.
- Hogy jutott
eszetekbe a közös éneklés? Ki
válaszol? Rozi?
- Nem, ha lehet,
én! - állt fel Tomi. -
Néhányan az osztályból a
felelésrõl beszélgettünk.
Nagyon rossz
egyedül kint állni a
táblánál. A lábam remeg,
amit tudtam, azt is elfelejtem, egy lakatlan szigeten érzem
magam. Szeretnénk kipróbálni minden
tantárgynál a közös
felelést, vagyis szereplést. Szerintünk
a felelés nem azért van, hogy
kínlódjunk, hanem, hogy bemutassuk, mit tudunk.
Ha ez közösen történik, egyszerre
több gyerekre is sor kerülhet, és
jó játék közben, nem
idegeskedve. Most nem remeg a lábam, pedig egyedül
beszélek, de arról, amit érzek,
gondolok, tudok. Megtanultam beszélni, pedig nem voltam
benne eddig egyik szereplésben sem.
- Igazatok van,
tényleg jobb ez a szereplés, ki fogjuk
más tantárgyban is próbálni.
Másik
kérdésem: Józsiék
jelentkeztek a szereplésre. Igaz, hogy ideje volt, hogy
feleljenek, de mégis, ezentúl ti
akarjátok eldönteni, hogy ki
kerüljön sorra?
- Én
felelnék! - jelentkezett Józsi. - Nem volt ez
véletlen, hogy mi jelentkeztünk. Mert mi is tudjuk,
hogy állunk, hány jegyünk van, kinek
kell javítania. Az osztályzatok benne vannak az
intõkönyvben is. De tényleg csak
izgulunk, hogy
mikor csap le a végzet. Ha
felkészülünk rá, azt tudjuk
elõadni, amit tényleg tudunk.
- Akkor
ezentúl mindig ötösök lesznek?
Rozi szólt
közbe: - Én azt hiszem, hogy ez
csak most, az elején lesz így, amíg
szokatlan, új a dolog. Még a korábbi
feleléshez hasonlítunk. Ha ez lesz
továbbra is, már észreveszünk
különbségeket. Amikor a
közös szereplés
osztályzatát szétosztjuk, - mivel mi,
szereplõk tudjuk, mikor kellett a másikat
kisegíteni - már adunk
más-más jegyet, és ebben
megegyezünk. Andi sem tiltakozott a
hármas ellen,
mert õ szerepelt a legkevesebbet.
- De mi volt ez
az elõkészület Jancsiékkal?
Ez
súgás! - mondta Éva néni.
- Hadd mondjam
én! - jelentkezett Panni. - Tényleg
súgás, de részben
súgás eddig is volt, csak azért egyes
járt, esetleg rossz volt, zavarta a felelést.
Részben nekem, a súgónak nagyon
tanulságos volt, kipróbálhattam magam
olyan helyzetben, amit szolfézson tanultam, de nem
gyakorolhattam. És ezt becsületesen Julcsi be is
jelentette, hogy mi Jancsival
készítettük fel õket. A
vezénylés óriási
élmény volt.
Oszi
jelentkezett: - Hadd tegyem hozzá, hogy nekünk,
akik valamit jobban, mélyebben tudunk, mint a
többiek, nagyon hasznos, ha
felkészítés -
súgás - közben jobban bele kell
gondolnunk az anyagba. Ez nem bemagoltatás, mert a
másik szereplõrõl nem tudom, mit fog
mondani. Itt meg kell
érttetnem vele, hogy mirõl van szó,
és
közben én még jobban
megértem. Viszont az nem volt jó, hogy Panni
és Jancsi is kapott osztályzatot. A
tudás önmagában nyereség,
ötösünk - nekünk,
súgóknak - úgyis van elég.
- A felelõt
mindenki sajnálja, ezért
próbál súgni. - szólt
közbe Jancsi - De, ahogy Tomi mondta, neki az a
zavaró, hogy egyedül van kint,
lámpaláza van. A nagy
segítési igényben jönnek
jó és rossz súgások is.
Mióta világ a világ, a
felelõknek
súgtak. Akkor próbáljuk meg ezt
elõre,
a legjobbakkal, akik vállalják, és
szintén tanulnak belõle, ahogy Oszi mondta.
- Az
órának lassan vége, és nem
vettünk új anyagot. - mondta aggódva a
tanító néni. - Nem baj, ezek a
beszélgetések hasznosak voltak,
késõbb
már nem lesz rájuk szükség.
Vége az órának, kimehettek.
És köszönöm, hogy ilyen
jól elmagyaráztátok nekem a dolgokat.
Senki sem vette
észre, ahogy az igazgató bácsi
mosolyogva kiosont az ajtón.